Közlemény: Elhanyagolt idegenforgalom – a városvezetés nem használja ki Budapest adottságait

Gy.NémethErzsébet_2014. önk.-i kampányfotóMinden év februárjának utolsó vasárnapja az Idegenvezetők Világnapja. A közel 20 éve ünnepelt világnapon fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a javuló turisztikai eredmények ellenére számtalan megoldatlan probléma van Budapesten.

2010 előtt, amíg önállóan működő turisztikai hivatala volt a Fővárosnak, kiemelt figyelem irányult Budapest idegenforgalmának fellendítésére. Akkor a főváros 17 nyelven nyújtott tájékoztatást szóban és írásban, mára ez a szám 6-ra csökkent. Annak ellenére, hogy a Magyarországra érkező turisták közel kétharmada Budapestre érkezik, a Főváros jelenleg nem rendelkezik sem rövid-, sem hosszútávú turisztikai marketing stratégiával, kiaknázatlanul hagyva a városban rejlő lehetőségeket.

Ezen csak súlyosbít, hogy az idegenforgalmi adókat beszedő kerületeket semmi sem kötelezi arra, hogy a turizmusból befolyt pénzeket legalább részben turisztikai célokra hasznosítsák. Emellett súlyos probléma továbbá, hogy hiába végzi kitűnően a munkáját sok felkészült, engedéllyel rendelkező magyar idegenvezető, ha az állam közben semmit nem tesz az engedély nélkül, feketén dolgozó idegenvezetők kiszűréséért.

A Demokratikus Koalíció szerint a felelős és hozzáértő városvezetésen kívül Budapestnek mindene megvan ahhoz, hogy a mostaninál is kedveltebb és látogatottabb főváros legyen.

Gy. Németh Erzsébet
fővárosi önkormányzati képviselő,
elnökségi tag DK